A Chopin és Liszt fémjelezte XIX. századiak hangulatát idéző kortárs zenei szalonok és a művészlakásokban rendezett koncertek sikeres versenytársai lehetnek a hangversenytermeknek.

 

"A koncertélet elidegenedett, művész és közönsége között nincs kapcsolat, mert 100-150 méterre ülve a muzsikustól még a legjobb akusztikájú teremben is majdnem olyan, mintha filmet nézne az ember" -  magyarázza a HVG-nek Fellegi Ádám zongoraművész. A pódium és a publikum között láthatatlan üvegfal húzódik, ráadásul sokakat az is zavar, hogy miközben a hallgatóság modern öltözékben érkezik, az előadó frakkban megy ki a színpadra, ami nem mai viselet, aztán leül a zongorához, amely kétszázötven éves termék. Egy szalonban ? hangsúlyozza a művész ? még a leggátlásosabb hallgató is képes feloldódni, úgy érzi, ő is részt vesz a produkcióban, hangosan reagálhat, ha valami nagyon tetszik neki, a térdére csaphat vagy akár bravózhat. A szalonokban nem kell ?viselkedni?, és az emberek érdeklődését vissza lehet terelni a természetes irányba. Az ugyanis aligha természetes, ami ma történik, hogy a közönség beül egy óriási terembe, meghallgatja a hangversenyt, utána tapsol, és távozik.

 

Fotó: Fazekas István

 

 Párizsban és a német városokban a XIX. század elejétől váltak egyre népszerűbbekké az irodalmiak mellett a zenei szalonok, amelyekben gazdag főurak, bankárok és illusztris művészek rajongták körül az általuk istenített Chopint és Lisztet. Liszt pedig prezentálta legfrissebb darabjait a hallgatóságnak, amely helyben reagált is rájuk, és persze a komponista is kíváncsi volt a véleményekre. Ezt az intimitást kívánják visszacsempészni egyes előadók a koncertéletbe, amikor megpróbálják újra közel hozni egymáshoz művészt és közönségét. Mert a hangversenytermek hallgatóságának nincs lehetősége véleményének kifejtésére, pedig aligha gondolkodik mondjuk ezer ember egyformán ugyanarról a produkcióról. A közös taps pedig mindent egybemos. Csak az önálló véleményalkotás lehetősége teremthet újfajta koncerthallgatást.

 

Fotó: Fazekas István

 

 Bár nem szalonnak, hanem lakáskoncertnek hívja, a Fellegi Ádám terézvárosi otthonában már tizenhat éve működő házi hangversenyek varázsát is az előadó személyisége adja. ?Ahogy én csinálom, nem téveszthető össze mással. Tulajdonképpen a kényszer vitt rá, hiszen a rendszerváltás táján elbocsátották a filharmóniai szólistákat, nekem pedig nem volt tanári állásom, de hamar rájöttem, hogy amibe belefogtam, korántsem pótmegoldás? ? meséli Fellegi, akinél irodalom és zene harmonikus egységben forr össze. A bevezetőn, valamint a zenetörténeti kuriózumokat felsorakoztató veretes összekötő szövegeken és közérthető zenei magyarázatokon kívül ? utóbbiban Leonard Bernstein amerikai zeneszerző-karmestert tekinti követendő mintának ? ő mindig mond verseket is. A minapi koncerten Liszt h-moll szonátáját például két Vörösmarty-költeménybe csomagolta. A tokajival megspékelt kóstolót követően a szünet után Mozart művei kerültek terítékre.

 

A hetente kétszer ötven-hatvan vendégnek tartott hangversenyeken félévente váltja a programot, amelyet saját preferenciái és lelkesedése alapján állít össze. A közel százéves, diófával burkolt és chippendale lábakon álló Steinway zongorán prezentált koncertek híre ?szájról fülbe terjed?. Hasonló élménnyel szolgálhattak bizonyára a Bartók kedves tanítványának számító Kósa György zeneszerzőnek az 1936-tól az 1980-as évekig tartó vasárnapi nyilvános házi koncertjei is, ahol a zongora-, dal- és kamarazene-irodalom java volt terítéken. A házigazda ? emlékezik apjára Kósa Gábor komponista ? Beethoven 32 zongoraszonátáját is eljátszotta.

 

Fellegi gondosan ügyel a hibátlansági standardra is, ?nem játszhatok otthon sem slamposan?. Igaz ez a kéthetente tartott babakoncertjeire is, ahol várandós anyukáknak, illetve 3 hónapos és 9 év közötti kisgyerekeknek és a szüleiknek zongorázik. Nyugodtan fel lehet ültetni a csecsemőket a zongora tetejére, ott közelről kapják Mozartot. Fellegi szerint azért is ennyire zenétlen a mai fiatal korosztály, mert gyerekként nem hallott otthon komolyzenét.

 

LINDNER ANDRÁS